2010. május 10., hétfő

Második életünk első napja a mai...

Hétfő van! A tegnapi nap megtörtént az újjászületésünk!
Az időjárás meglehetősen monszunosra sikeredett: kiderült az ég-pirított a nap-hirtelen beborult-majd szakadt ezerrel. Ez négyszer egymás után ismétlődött az égi színpadon!
Kis családunk 3 tagja sétálni indult, a szokásos útvonalon, napnyugta előtt egy vagy két órával, már nem is tudom! Kicsit megnyújtottuk a távot, illetve, megnyújtottuk volna... a szokásos fordulónál tovább sétáltunk és patak feletti hídon átíveltük magunkat a másik oldalra. Néhány 100 méter után kutyaugatásra lettünk figyelmesek a birkás tanya felől. Ez nem lett volna gond, csak két kaukázusi és egy valamilyen típusú "harmadik" iramodott felénk. Nem volt kecmec...megfordultunk és futottunk, mint a nyulak ...
Igaz a mondás: magas ember nagyot lép ... én a 158 (ébredés után 160) centimmel zártam a sort, Samu közöttünk taposta a füvet és nem hiszem, hogy tudta volna, mi is ez az egész!
Futás közben azon agyaltam, hogy ha utolérnek, mit csinálnék...és mikor bejelentettem, hogy nem bírom tovább, megállok... az Emberem finoman értésemre adta, hogy a kaukázusik még nem adták fel, úgyhogy pucoljunk... Így jobbnak láttam, ha kapkodom tovább a lábam...
Aztán egyszercsak lelassultunk és már nem hallottam az ugatást sem...a patakpart a szitok áradatomtól volt hangos...a tehetetlen dühöt és a feszültséget adtam ki magamból, a történtek miatt.
Otthon ittam egy sört, és azon gondolkodtam, hogy milliószor hallani a híradásokból, hogy valakit széttépett, megtámadott egy kutya vagy kutyafalka, de el sem tudtam képzelni, hogy ez velünk is megtörténhet...és ha a történtekre gondolok nagyon rossz érzés kerít hatalmába...eleve vesztes volt a meccs...
A szomorú az, hogy nem voltak a kutyák megkötve, vagy elkerítve és a puszta döntésükön múlt, hogy megálltak és így ép bőrrel megúsztuk a kalandot. Egy-két dolgot átértékeltem!