Néha azt érzem, hogy a kutya iránti ragaszkodásnak nincsenek reális határai, illetve azt, hogy a reális határokat én most pénteken átléptem.
Rábukkantam Rozsdás blogján egy kutyafekhelyeket forgalmazó cégre. Samu -lévén kutyafi korba lépett- már a foteljében nem fér el és érdekes formációkat ölt, mikor ott alszik, gondoltam klassz meglepetés lehet ha beújítunk egy ilyen szerkezetet. Titokban gondoltam ki a dolgot, mert tudtam, hogy ez már a normális viselkedés határait súrolja, mikor az ember a kutyájának ágyat vásárol. Saját magamon is megdöbbentem, de engedtem a kísértésnek. Sajnos a cégnél már Samu méretének megfelelő nagyságút nem tudtak adni, csak egy számmal nagyobban és abból is csak az utolsót, mondván válság van, a varroda leállt és nem tudni mikor lesz újra! Ezek után kifundáltam, hogy akkor a fene se tudja meddig kell majd várni, az a biztos ha most beszerzem. Így is lett! Az ágyat becsomagolták nekem egy nagy nejlonba, ami akkora volt az ággyal együtt, hogy nem fértem ki első nekifutásra az ajtón, csak másodikra, kis rásegítéssel. Biztos jót mókázott az eladó rajtam, de a lényeg, hogy megvan, ezt már nem veszi meg előlem senki sem. :)
Nem szaporítom a szót, az átadással nem tudtam várni, úgyhogy még akkor este a kutyafi megkapta és hát a siker nem maradt el. Kutyát még úgy örülni nem láttam. Sőt olyat sem láttam, hogy a kutya teljes mértékben tisztába legyen azzal, hogy ez bizony az övé! Egész hétvégén heverészett, mikor reggel szellőztettem mind a négy lába az égnek állt, úgy aludt!
Hihetetlen! Persze a kollégáim többsége azt gondolja hiányzik egy kerekem, de őszintén mondom, ha ez így van, jó is hogy hiányzik! :)
