Az Emberrel kedélyesen poroszkáltunk mögötte, szívtuk magunkba a D-vitamint. Vadakkal nem találkoztunk, bizonyára vasárnapi sziesztájukat tartották.
A patak vízszintje sokat emelkedett köszönhetően az olvadásnak. A szomorú az volt, hogy bár az őszi vetés már zöldellő hajtásokban megmutatkozott, a táblák nagyrésze, belvízben úszott. Ez okozta a túránk végének expedíciós jellegét is, ugyanis ahol kiértünk volna a köves úthoz, előtte egy bemélyedésen kellett volna átvágnunk, ami a térdig érő víz miatt gyakorlatilag lehetetlenné vált. Az Emberrel inkább bakancsos túrázók vagyunk, sem mint gumicsizmások, így megszületett a döntés ... visszafordulunk! Samu nagy örömére! Én egyszerűbb utat választottam. A szántást átvágó, vízzel teli árok mellett törtem magamnak, viszonylag szárazon utat a nádasban ... Emberem egy kevésbé dagonyás részen a szántáson vágott át. A kettőnk közötti 500-1000 méteren, Samu megállás nélkül loholt oda-vissza, úgy összekoszolta magát, hogy csak a szeme fehérített a sáros feketeségben... mint a rajzfilmekben. :)Mire én átküzdöttem magam a nádason, kisvártatva Emberünk is megérkezett ... szaporán szedte a levegőt és ruházatán mutatkozott, hogy a kevésbé dagonyás részen is térdig ért a sár!
Mosolyogtunk egymáson egy sort, aztán nyakig koszosan hazasétáltunk.
Az expedició első része ezzel befejeződött. A második részt Samu fürdetése jelentette. Őszintén, nem gondoltam, hogy februárban kerítünk sort a kutya fürdetésére.
Jól bedurrantottunk a kiskályhába és Samut a kádban lecsapattuk. No, állt az iszap a kád alján vastagon!!! Mikor elzártam a csapot, tartva attól, hogy most bizony kirázza latabár barátom a bundáját, gyors behúztam a zuhanyfüggönyt ... jól tettem, mert különben telibe terített volna a Drága! :)
A kályha mellett végül mindannyian megszárítkoztunk ...
Itt a vége, fuss el véle! :)
